Mátrai borzaska

Rösztibe rejtett karaj szeletek.

A magyar konyha a gulyásleves-pörkölt-káposztás tészta háromszögön túl rejtélyes számomra, a mélyebb bugyrai pedig teljesen ismeretlenek. Szerencsére a sógorom e téren mindig kihívások elé állít, és fejlődök, tanulok, felfedezek olyan ételeket, amikről korábban nem is hallottam. 
Nálunk a szülinapokon mindig az ünnepelt választ ételt. Mivel a sógorom igencsak kedveli a magyar konyhát, annak is a kevésbbé ismert ételeit, már megtanultam dödöllét és sztrapacskát készíteni, főztem korhely levest, és bográcsban babgulyást. Most pedig a mátrai borzaska nyomába eredtem, ugyanis ezt kért idén szülinapi ebédre.  
Jól tettem, hogy feltúrtam a régi szakácskönyveinket, mert eddig teljesen másnak hittem ezt az ételt. :D Nagy örömömre azonban két kedvencem ötvözete: a rántott hús és a röszti házasítása megspékelve tejföllel és sajttal. Kár, hogy eddig tévhitben éltem, mert már korábban is készítettem volna. Most azonban felkerült a család kedvencei közé hála Ferinek. :)

matrai_borzaska01.JPG

Hozzávalók - 6-8 főnek
1,2 kg csont nélküli karaj
4 gerezd fokhagyma
1 kg burgonya
3 tojás
kb. 10 evőkanál liszt
10 dkg sajt
4 dl tejföl
1 l olaj a sütéshez

Elkészítés
A húst szeleteld fel, sózd meg mindkét oldalát, majd klopfold ki. 2 gerezd fokhagymát nyomj össze, keverd el 1 evőkanál vízzel, kend be vele a húsokat. Legalább egy órát pihentesd így a szeleteket.
A krumplit pucold meg, nagylyukú reszelőn reszeld le. Add hozzá a tojásokat, majd annyi lisztet, hogy egy kenhető masszát kapj.
Egy lábosban forrósítsd fel az olajat. A hússzeleteket forgasd lisztbe, majd mindkét oldalukba tapicskold bele a krumplis keveréket. Az olajban oldalanként kb. 10 perc alatt süsd meg őket.
A sajtot reszeld le, a tejfölbe nyomd bele a maradék két gerezd fokhagymát. Ezzel kend meg tálaláskor a húsokat, majd szórd meg sajttal. Én most rizibizit és ecetes káposztasalátát készítettem hozzá köretnek.

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon

Femina

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

 

A házi durumtésztából készült ételek támogatója:

epm_logo_rgb_124_37_41.png 

és Instagramon is!

Címkék

bbq (19) befőzés (22) desszert (139) fűszer (24) gasztro túra (10) halak (30) házimenza (49) húsok (124) ital (54) karácsony (55) kenyér (99) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (137) leves (60) négy szuper (23) nektek (49) pastamía (89) pénteki gyors (45) reggeli (53) saláta (35) tipp (41) ünnep (47) vega (108) vendégváró (26) Címkefelhő
süti beállítások módosítása