Fokhagymás burgonya zsázsával

Ha felbodnád az egyszerű főtt burgonyát.

Azzal sosincs gondom, hogy kitaláljam -egy hétre, vagy csak a hétvégére előre- hogy mit főzzek, az viszont kihívást szokott jelenteni, hogy a köretet, hogy variáljam. Legtöbbször a krumpli után nyúlok, amit sütőben olívaolajjal és fűszerekkel sütök meg, de bármennyire szeretem, egy idő után ez is uncsi tud lenni. 
Ezért szeretem a különböző csírákat, mert egy egyszerű krumplis köretet is fel tudnak dobni és máris valami újat alkottunk a konyhában. Kedvenc csírám a poréhagymacsíra, mert íze visszafogottan hagymás és szinte bármihez illik. Hasonló a zsázsa, amit főként salátákhoz, köretekhez használok. Az egyszerű főtt, vajon sült burgonyát is szinte újjá varázsolja.

fokhagymas_burgonya_zsazsaval08kicsi.JPG

Hozzávalók 
0,5 kg kisebb szemű burgonya
5 gerezd fokhagyma
5 dkg zsázsa csíra
3 evőkanál vaj
1 evőkanál olívaolaj
A burgonyát sós vízben főzd meg. Ha langyosra hűlt, pucold meg, majd kockázd fel.
A fokhagyma gerezdeket pucold meg, aprítsd fel. Serpenyőben olvaszd meg a vajat, add hozzá az olívaolajat. Dobd bele a fokhagymát, majd a felkockázott burgonyát. Süsd addig, amíg enyhe színt nem kap. Szedd ki egy tálba, forgasd össze a zsázsacsírával.
Sültek mellé kínáld.

 

A recept megjelent a Kifőztük magazin novemberi számába is.
Zsázsacsíra: Bioháló (reklám) 

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon

Femina

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

 

A házi durumtésztából készült ételek támogatója:

epm_logo_rgb_124_37_41.png 

és Instagramon is!

Címkék

bbq (19) befőzés (22) desszert (139) fűszer (24) gasztro túra (10) halak (30) házimenza (49) húsok (122) ital (54) karácsony (55) kenyér (97) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (134) leves (60) négy szuper (23) nektek (49) pastamía (86) pénteki gyors (45) reggeli (53) saláta (35) tipp (41) ünnep (47) vega (107) vendégváró (26) Címkefelhő
süti beállítások módosítása