Korianderes édesburgonya krémleves

Sült édesburgonya és jó sok koriander az én levesem titka.  

Hetek óta krémlevest eszek krémlevessel, de ígérem, nem fogom az összeset megosztani veletek. Viszont a jelenlegi kedvencemet muszáj megmutatnom. :D
Korianderes édesburgonya levest először a Good Karma Kitchen étteremben ettem tavaly ősszel. Ennek alapján kreáltam a saját verziómat, mert annyira ízlett, hogy ezt fel kell venni a krémleveseim táborába. A titka, a jó sok koriander, mert korianderből sosem elég. Szóval lehet, hogy a koriander leves édesburgonyával találóbb elnevezés lenne. :)
Szerintem az édesburgonya íze akkor a legjobb, ha sütjük, ezért főzés helyett először a sütőbe tettem - akárcsak a sütőtököt - majd az ott megpuhult burgonyával készítettem el a levest. 

korianderes_edesburgonya_leves.jpg

Hozzávalók - 2 főnek
2 nagyobb édesburgonya
fél fej vöröshagyma
4 dl hús- vagy zöldségalaplé
0,5 dl kókusztej
1,5-2 csokor koriander
só, bors, olívaolaj 

Elkészítés
Az édesburgonyát pucold meg, vágd nagyobb darabokra, 180 fokos sütőben süsd puhára. 
Közben aprítsd fel a vöröshagymát, kevés olívaolajon párold meg. Add hozzá a megsült édesburgonyát, öntsd fel az alaplével. 
Aprítsd fel a koriandert, add a leveshez, sózd és borsozd. 5-6 percig főzd, hogy az ízek összeérjenek. 
Hagyd kicsit hűlni, majd botmixerrel pürésítsd. Ha túl sűrű hígítsd vízzel és add hozzá a kókusztejet, forrald fel. 
Korianderrel megszórva tálald. 

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon

Femina

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

 

A házi durumtésztából készült ételek támogatója:

epm_logo_rgb_124_37_41.png 

és Instagramon is!

Címkék

bbq (19) befőzés (22) desszert (141) fűszer (24) gasztro túra (10) halak (29) házimenza (49) húsok (121) ital (54) karácsony (44) kenyér (95) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (133) leves (59) négy szuper (23) nektek (49) pastamía (86) pénteki gyors (45) reggeli (53) saláta (35) tipp (41) ünnep (45) vega (104) vendégváró (24) Címkefelhő
süti beállítások módosítása