Pumpkin spice latte

Fűszeres, sütőtökös kávé. 

Ciki, nem ciki, én szeretem a sütőtökös kávét. A nagy kávéimádók most azt mondják, hogy ez nem is kávé, de én nem is vagyok egy nagy kávés. Pár éve még ránézni sem bírtam egy csésze feketére, mert már attól felment a vérnyomásom. :) Meg az kesernyés ízéért sem rajongtam különösebben. Ezért nem kedvelem például a tiramisut sem. Ha azt készítek, a piskótát, mindig átadom másnak.
Azt mondják, a kesernyés ízeket 30 felett kezdik megkedvelni az emberek, és lehet benne valamit, mert a tonikot sem szerettem korábban, most meg nyáron néha megveszek érte. Gin-tonikot is először tavaly nyáron ittam, bőven 30 felett. És már a kávéra is néha ráfanyarodok. Ez úgy kezdődött, hogy ebéd után mindig jól esett volna valami meleg ital. A teát sokszor éreztem csak tölteléknek, ami lötyög a hasamban, kakaót meg mégsem iszunk délben. Így jött a meleg tej, kis kávéval. Ez a mai napig megmaradt, csak a tejet variálom ezzel-azzal. Hol egy kis fűszer, hol szirup kerül még bele (a kedvencem a makadám dió szirup), hogy az a kávé íz, amiért annyian megvesznek, mégse legyen olyan erősen érezhető. Hát ezért is szeretem én a sütőtös lattét, mert ennek aztán kicsit sincs kávé íze, főleg, ha az új kedvencemmel, kókusztejjel készül. 

 pumkin_spice_latte.jpg

Hozzávalók
40 ml espresso
1 dl kókusztej
0,5 dl tej
1 evőkanál sütőtük püré
1 csapott teáskanál pumpkin spice fűszer (recept hozzá itt)
tejhab/tejszínhab a tetejére

Elkészítés
A kókusztejet melegítsd össze a tejjel, a sütőtök pürével és a fűszerkeverékkel. 
A kávét főzd le. 
A meleg, fűszeres tejet öntsd egy pohárba, majd add hozzá a kávét. A tetejére nyomj tejszínhabot, vagy kanalazz tejhabot.

TIPP
Az sem árt neki, ha egy kis (sós)karamell szirup kerül a habra. 

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

Keress Instagramon

Címkék

bbq (18) befőzés (19) desszert (117) fűszer (23) gasztro túra (10) halak (26) húsok (105) ital (50) karácsony (35) kenyér (74) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (119) leves (47) négy szuper (23) nektek (47) pastamía (60) pénteki gyors (46) reggeli (46) saláta (32) tipp (40) ünnep (38) vega (93) vendégváró (21) Címkefelhő