Köfte, a török fasirt

Szinte minden nemzetnek megvan a maga fasirt szerű étele, a törököknek ez a köfte.

A darált húsból készített, majd olajon/sütőben megsütött gombócok a világ minden táján népszerűek. A helyi szokásoknak megfelelően készítik csirke-, sertés-, marha-, vagy bárányhúsból, esetleg ezek valamilyen keverékéből.
A törökök sertést nem, viszont annál több bárányt fogyasztanak, így a köftét is abból készítik, melynek a római kömény ad jellegzetes ízt. A legtöbbször grillen sütik meg a kis pálcákra húzott húsrudakat, így én is előkaptam az asztali, elektromos grillem, hogy azon süssem meg a köftéket.
Egyébként ez az elektromos grill egy szuper találmány, bármilyen kicsi konyhában elfér, könnyű tisztán tartani, és hozza a kerti sütögetés hangulatát.

kofte.jpeg

Hozzávalók – 4 főnek
40 dkg darált hús (bárány, vagy marha)
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 szelet vízbe áztatott kenyér
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál fűszerpaprika
1 teáskanál só
1/4 teáskanál bors
1 csokor petrezselyem

Elkészítés
Ha nem darált római köményt használsz, a magokat pirítsd le száraz serpenyőben, majd mozsárban törd össze. Így még intenzívebb ízeket kapsz.
Keverd össze a köményt a többi fűszerrel és tedd félre.
A hagymákat vágd nagyon apróra, akár le is reszelheted (a vöröshagymát is). A petrezselymet aprítsd fel.
Ha a kenyér felszívta a vizet, nyomkodd ki és add a húshoz a hagymákkal együtt. Jól keverd össze, majd add hozzá a fűszereket és a petrezselyemet is. Pihentesd 30 percet, hogy az ízek kicsit összeérjenek.
A húsból formázz 8 hengert, majd nyomkodd rá mindegyiket egy grillpálcára, vagy hurkapálcára. Faszénen, elektromos grillen, vagy serpenyőben kevés olajon oldalanként 8-10 perc alatt süsd meg őket.

A törökök fűszeres joghurtot, pitát és zöldségeket kínálnak hozzá, én egy egyszerű salátát dobtam össze.

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

Keress Instagramon

Címkék

bbq (18) befőzés (17) desszert (114) fűszer (23) gasztro túra (7) halak (24) húsok (103) ital (47) karácsony (33) kenyér (73) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (116) leves (44) négy szuper (23) nektek (46) pastamía (57) pénteki gyors (46) reggeli (44) saláta (31) tipp (38) ünnep (38) vega (92) vendégváró (21) Címkefelhő