Tejszínes póréhagyma leves krutonnal

A gőzölgő levesnél már csak az a jobb, ha friss, roppanós levebetétet készítünk bele. 

Ha hagymalevesről van szó, mindenkinek a vöröshagymából készített angol/francia verzió jut eszébe, amit jó sok sajttal és pirítóssal eszünk. Imádom azt is, de a póréból is nagyon jó levest főzhetünk. Íze lágyabb, a tejszíntől pedig krémesebb lesz. A sajtot ebből a levesből ugyan kihagyom, de mindig házi krutont készítek hozzá, ami ugyan olyan egyszerű, mint maga a leves.

porehagymaleves.jpg

Hozzávalók a leveshez
1 szál póréhagyma
2 evőkanál liszt
1,5 l húsalaplé
2 dl tejszín
só, bors ízlés szerint, olívaolaj

Hozzávalók a krutonhoz - 2 adag
2 szelet kenyér
1 csapott teáskanál oregano
olívaolaj

Elkészítés
A póréhagymát tisztítsd meg és karikázd fel. Egy lábosban hevíts olívaolajat, majd dobd rá a hagymát és alacsony lángon párold puhára. Szórd meg a liszttel, keverd össze, majd öntsd fel a húsalaplével. Kis lángon félig lefedve 15-20 perc alatt főzd készre. Ekkor öntsd hozzá a tejszínt, forrald össze, majd kóstold meg és ízesítsd sóval és borssal, ha szükséges.
A krutonhoz hevíts fel kevés olívaolajat egy serpenyőben, majd add hozzá az oreganot. Hagyd, hogy illatozni kezdjen. Addig kockázd fel a kenyeret, majd add a fűszeres olajhoz. Néhány perc alatt süsd ropogósra. 
Ha tálaltad a levest, szórd meg a krutonnal.

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

Keress Instagramon

Címkék

bbq (18) befőzés (19) desszert (115) fűszer (23) gasztro túra (7) halak (24) húsok (104) ital (50) karácsony (35) kenyér (74) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (118) leves (45) négy szuper (23) nektek (47) pastamía (59) pénteki gyors (46) reggeli (45) saláta (32) tipp (38) ünnep (38) vega (93) vendégváró (21) Címkefelhő