Indiai húsgombóc rizzsel

Fűszeres egytálétel india legnépszerűbb fűszerkeverékével, a garam masala-val.

Szeretem a garam masala fűszerkeveréket, mert a fahéj, a szerecsendió és a szegfűszeg annyira jól áll a húsoknak. Ugyan ezeket a fűszereket mi főként süteményekben használjuk, az inidai konyha azonban hús ételeket ízesít vele. Próbáljátok ki bátran, az édes ízeket pedig ellensúlyozzátok egy kis chilivel és lime-mal.

indiai_husgomboc.JPG

Hozzávalók - 2 főnek
40 dkg sertés darált hús
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 ujjnyi friss gyömbér
1 csokor koriander
1 doboz kókusztej
fél lime leve
2 teáskanál garam masala fűszer
2 teáskanál kurkuma
1 csipet chilipehely
só, kókuszolaj

Elkészítés
A darált húst gyúrd össze a garam masala-val, 1 teáskanál kurkumával és sóval. Formázz belőle diónyi gombócokat és egy serpenyőben kókuszolajon pirítsd meg minden oldalukat.
Ha kész a hús, tedd félre. A serpenyőbe, ha szükséges, tegyél még kókuszaolajat, és pirítsd meg rajta a felaprított hagymát, és fokhagymát. Pár perc után reszeld hozzá a gyömbért, és pirítsd őket össze. Öntsd fel a kókusztejjel, fűszerezd kurkumával, sóval és chilipehellyel, majd a felapírott koriander levéllel és a lime levével. Forrald össze, majd tedd bele a gombócokat. Kis lángon 20-25 perc alatt főzd készre.
Rizzsel tálald.

 

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

Keress Instagramon

Címkék

bbq (18) befőzés (19) desszert (115) fűszer (23) gasztro túra (7) halak (24) húsok (104) ital (50) karácsony (35) kenyér (74) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (118) leves (45) négy szuper (23) nektek (47) pastamía (59) pénteki gyors (46) reggeli (45) saláta (32) tipp (38) ünnep (38) vega (93) vendégváró (21) Címkefelhő