Souvlaki a grillről

Vannak ételek, amiknek kifejezetten jól áll, ha szabad tűzön készülnek. A souvlaki, vagyis a görög fasirt pont ilyen.  

Az utazás mindig nagy hatással van arra, hogy hazatérve miket főzök. Nem csak azért, mert rengeteg fűszerrel, szósszal, lekvárral pakolom meg a bőröndöt, hanem azért, mert az utazás ízeit érezve egy kicsit meghosszabbítható a nyaralás. Ezért hétvégén gyorsan ki kellett próbálni azt a souvlaki fűszerkeveréket, amit Ciprusról hoztam. Szerveztem is hát egy családi grillezést a telken - furcsa, de idén ez volt az első - és elhozam nekik is a ciprusi ízeket. A souvlkai mellé azt a salátát dobtam össze, amit Cirpuson minden étel mellé felszolgálták, így teljesen rákattantam. El is határoztam, itthon is rendszeresen készítek majd ilyet, akár egy pizza mellé is.

souvlaki_02_fotor.jpg

Hozzávalók a húshoz - 6 főnek
1 kg sertés darálthús
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
2 teáskanál souvlaki fűszerkeverék (só, fűszerpaprika, oregano, kömény, bors)
1 tojás
3-4 evőkanál morzsa
1/2 tesákanál só
hurkapálca a nyársak elkészítéséhez

Hozzávalók a salátához
1 fejes saláta
1 kígyóuborka
3 paradicsom
1 paprika
1/2 lilahagyma
olívaolaj, vörösborecet

Elkészítés
A hozzávalókat tedd egy tálba, és jól keverd össze. A hurkapálcákat, ha túl hosszúak, felezd el, majd nyomkodd rá a fűszeres húst úgy, hogy kis hurkákat kapj. Sütésig tedd a hűtőszekrénybe, így a hús kicsit meg is dermed majd a nyársakon.
Készítsd el a grillt a sütéshez. Arról már korábban írtam, hogy tudsz szuper forró parazsat csinálni, amin 2-3 óráig is tudsz sütni. A cikket itt találod.
A grill könnyebb tisztítása érdekében, én mindig aluminium tálcán sütöm az ételeket. Használat után ezt csak ki kell dobni, a rácsot pedig nem kell óráig sikálni. 
De visszatérve a souvlaki sütéséhez: ha átforrósodott a tálca, kend meg kevés olajjal, majd tedd rá a nyársakat, oldalanként 8-10 perc alatt süsd körbe. 
A salátához a hozzávalókat csíkozd/kockázd fel, majd keverd össze egy tálban. Locsold meg olívaolajjal és vörösborecettel, és már tálalhatod is.

souvlaki_01_fotor.jpg

TIPP: turbózd tovább a tálalást azzal, hogy sütsz hozzá valamilyen lapos kenyeret. A mi kedvencünk az indiai naan kenyér - persze tudom, hogy a görögöknek ott a pita, de a naan valahogy finomabb - így én azt sütöttem hozzá, szintén a grillen.

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

Keress Instagramon

Címkék

bbq (18) befőzés (17) desszert (114) fűszer (23) gasztro túra (7) halak (24) húsok (103) ital (47) karácsony (33) kenyér (73) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (116) leves (44) négy szuper (23) nektek (46) pastamía (57) pénteki gyors (46) reggeli (44) saláta (31) tipp (38) ünnep (38) vega (92) vendégváró (21) Címkefelhő