Magos kenyér lisztkeverékből

Félig lustaságból, félig kíváncsiságból múlt héten vettem egy kenyérsütéshez való olyan magos lisztkeveréket, amit csak vízzel össze kell keverni, kicsit keleszteni, majd megsütni.

Itthon részletesen tanulmányoztam a lisztkeverék címkéjét: mit tartalmaz, hogy kell elkészíteni. Emiatt aztán csak nem hagyott nyugodni, hogy vajon tényleg jó kenyeret lehet-e sütni egy olyan keverékből, ami búza-, és rozsliszt mellett kovászkészítményt, étkezési savat és magokat tartalmaz. Ezért úgy döntöttem, úgy teszek a keverékkel, mintha sima liszt lenne.

img_1744.jpg

Este készítettem liszt, élesztő és víz felhasználásával egy adag kovászt. 1 dl langyos vízben, feloldottam egy negyed csomag friss élesztőt, majd hozzáadtam 15 dkg lisztet és 5 percig dagasztottam. A kovászt áttettem egy műanyag edénybe, majd letakarva a konyhapulton hagytam, hogy egy egész éjszakán keresztül érjen. Reggel a lisztkeveréket bedagasztottam a leírás szerint, majd hozzáadtam a kovászt, és együtt dagasztottam kb. 10 percig, míg a kenyértészta fényes és ruganyos nem lett. A tésztát egy óra kelesztés után, mikor már majdnem kifolyt az edényből, egy lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, formáztam, majd kicsit pihentettem, amíg a sütő felmelegedett 200 fokra (kb. 30 perc volt).

Mielőtt a kenyeret a sütőbe tettem, egy éles késsel hosszában bevágtam, a sütő aljába pedig egy tepsiben vizet tettem. A gőztől, ami így keletkezik szuper ropogós lesz a kenyér héja. 35-40 perc alatt a kenyér csodásan megsült. És ekkor jön a legnehezebb: megvárni, hogy kihűljön, és csak akkor felvágni. :)

img_1745.jpg

Lisztkeverék és fenntartások ide-vagy oda, jó kenyeret sikerült sütnöm, aminek a nagyrészét még langyosan felfaltuk. Legközelebb azonban félreteszem a lustaságot és magam keverek össze majd minden hozzávalót. :)

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

Keress Instagramon

Címkék

bbq (18) befőzés (19) desszert (115) fűszer (23) gasztro túra (7) halak (24) húsok (104) ital (50) karácsony (35) kenyér (74) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (118) leves (45) négy szuper (23) nektek (47) pastamía (59) pénteki gyors (46) reggeli (45) saláta (32) tipp (38) ünnep (38) vega (93) vendégváró (21) Címkefelhő