Gombás korhelyleves
2017. február 12. írta: Városi konyha

Gombás korhelyleves

A farsangi időszak a bőséges lakomákról szól, telis-tele olyan ételekkel, amik minden földi jót tartalmaznak. A levesek sűrűek, hússal, kolbásszal, szalonnával készülnek, önálló fogásként is megállják a helyüket, a főételek általában töltött húsok, csak, hogy tovább fokozzuk az ízkavalkádot.

Az egyik legnépszerűbb leves, ami szinte minden farsangi lakomán az asztalra kerül, a korhelyleves, azaz a savanyú káposzta leves. Én most azzal fejeltem meg, hogy gombát is tettem bele.  

A habaráshoz tejföl helyett kifejezetten főzésre ajánlott kókuszkrémet használtam (2 dl-es kiszerelésben kapható főzőkrém), mert az barátokat láttam vendégül, és az egyik barátnőm laktózmentesen étkezik.

img_0078.JPG

Hozzávalók – 4 személynek
1 fej vöröshagyma
25 dkg füstölt tarja
10 dkg füstölt kolbász
40 dkg savanyú káposzta
10 dkg gomba
2 dl tejföl
2-3 evőkanál liszt
olaj, só, bors, pirospaprika, babérlevél

Elkészítés
Az apróra vágott hagymát párold üvegesre az olajban, majd add hozzá a felkockázott tarját, a karikákra vágott kolbászt, és süsd le. A gombát pucold meg, kockázd fel, a káposztát mosd át kicsit folyóvíz alatt, hogy ne legyen annyira savanyú, majd vágd össze. Ha a hús már aranybarna, add hozzá a gombát, pirítsd le kicsit azt is, majd szórd meg pirospaprikával. Add hozzá a káposztát, forgasd össze, és öntsd fel annyi vízzel (kb. 2 liter), hogy jól ellepje. Fűszerezd sóval, borssal és babérlevéllel, majd fedő alatt kis lángon főzd puhára az egészet.
A tejfölt öntsd egy tálba, adj hozzá 1 merőkanállal a levesből, majd keverd el benne a lisztet. Óvatosan, folyamatos kevergetés mellett, öntsd bele a levesbe, és forrald fel.
Tálald friss kenyérrel, ha pedig le akarod nyűgözni a vendégeket cipóban is kínálhatod. 

süti beállítások módosítása