Rizssaláta

A rizsről általában a rizi-bizi jut az emberek eszébe, pedig ennél – az amúgy finom – köretnél jóval több minden készíthető belőle. Például egytálétel hússal és zöldségekkel, rizskoch, rizspuding, de még fagylalt is. Vagy éppen az a rizssaláta, amiről mindig a telken töltött nyarak jutnak eszembe.

Mivel paprikával és paradicsommal készül, mindig akkor ettünk ilyet, amikor a nyári szünetben a biatorbágyi nyaralónkban töltöttük a szünidőt. A saláta gondolata is a napfényt, a szabadságot, és vidámságot idéz fel bennem, talán ezért is szeretem annyira.

Hozzávalók
2 dl rizs
2 paprika
2 paradicsom
Az öntethez: víz, cukor, ecet

Elkészítés
A rizst főzzük meg, és hagyjuk kihűlni. Az öntethez 2 dl vízhez adjuk 2 evőkanál cukrot, és melegítsük össze úgy, hogy elolvadjon a cukor. Apránként adjunk hozzá annyi ecetet, hogy egy kellemesen savanykás öntetet kapjunk. Hagyjuk ezt is kihűlni.
A paprikát és a paradicsomot karikázzuk vékonyra, tegyük egy tálba a rizzsel együtt, majd öntsük rá a salátalevet. Fogyasztás előtt tegyük 1-2 órára hűtőszekrénybe. 

Bármilyen húshoz kínálhatjuk köretnek, én általában akkor készítem, ha grillezünk. 

img_0558.JPG

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

foodyny-logo-v1.jpg

A FOODYNY Magyarország legújabb és legszínesebb online gasztro magazinja, ahol az én tartalmaimat is rendszeresen megtaláljátok.

Keress Instagramon

Címkék

befőzés (14) desszert (94) fűszer (20) gasztro túra (7) halak (19) húsok (82) ital (44) karácsony (19) kenyér (50) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (97) leves (33) négy szuper (23) nektek (43) pastamía (38) pénteki gyors (46) reggeli (33) saláta (23) tipp (32) ünnep (29) vega (84) vendégváró (21) Címkefelhő