Medvehagymás pogácsa

Itt a medvehagyma szezon! Az illatában foghagymára emlékeztető növény nem csak a barna medvék és a vaddisznók egyik kedvenc eledele, hanem mi, emberek is imádjuk, és tavasszal számos ételünk ízesítője. Adhatjuk salátákhoz, ízesíthetjük vele a burgonyapürét, de akár levest is főzhetünk belőle.

Az én egyik nagy kedvencem a medvehagymás pogácsa. Számos cukrászda/pékség termékét kóstoltam már, de én még nem sütöttem mostanáig. Kerestem egy jónak tűnő receptet egy nagy süteményes szakácskönyvből, de sajnos kiderült, hogy mégsem olyan jó. Az valószínű, hogy az élesztő hibája volt, hogy a tészta nem kelt meg rendesen, így nem tudtam szép, magas pogácsákat sütni, sajnos inkább pacsnik lettek. Az viszont biztos, hogy a recept hibája (jó nem hibája, hanem sajátossága), hogy a pogácsa száraz lett. Persze aki, azt szereti, annak nagyon ízlett (példa erre anyukám), de én a lágy, ruganyos tésztájú, omlós pogácsákat szeretem. Ezt tejföl és vaj hozzáadásával, illetve hajtogatással lehet elérni. Addig bújtam a netet, míg több receptből összeraktam azt, ami már olyan lett, amit szívesen megosztok veletek. Ugyan ennek a pogácsának az elkészítése időigényes, hiszen a hajtogatások és pihentetések másfél órát tesznek ki összesen, de olyan borongós, szeles vasárnapokon, mint amikor én is megsütöttem, érdemes rászánni az időt. A pihentetések idejében be lehet gubózni a kanapéra és nézni a Street Kitchen adásokat, a Két éhes olasz sorozatot, vagy szakácskönyveget olvasgatni.

Hozzávalók
½ kg liszt
1 evőkanál só
25 dkg margarin
20 dkg tejföl
1 tojás
0,5 dl tej
25 gr élesztő
csipet cukor
12 dkg vaj
egy csokor medvehagyma

Elkészítés
Az élesztőt morzsold bele a cukorral elkevert langyos tejbe, és letakarva meleg helyen futtasd meg.
A lisztet keverd el a sóval, majd morzsold bele a 25 dkg vajat. Add hozzá a tejfölt, a tojást és a felfutott élesztőt és a robotgép dagasztó karával dolgozd össze a tésztát 8-10 percig. Ha már egy homogén, fényes masszát kaptál, takard le és pihentesd meleg helyen.
A medvehagymát mosd meg, szárítsd le és aprítsd fel, majd keverd ki a 12 dkg vajjal.
A tésztát 30 perc után borítsd ki egy deszkára, és nyújtsd ki 1 cm vastagra. Kend meg a medvehagymás vaj felével a tészta kétharmadát. A vaj nélküli egyharmad tésztát hajtsd a vajas részre, majd a vajas egyharmadot hajtsd a tetejére. Így tészta-vaj-tészta-vaj-tészta réteget kell, hogy kapj. Az így felhajtogatott tészta kétharmadára kend a vaj másik felét, és ismét hajtogasd fel az előző módon.
Ha nem tudtad tökéletes téglalapra nyújtani a tésztát, – ahogy én sem – a hajtogatásnál kézzel igazítsd ki, hogy pontosan fedjék egymást a rétegek. 

img_2819.JPG img_2820.JPG img_2821.JPG
img_2822.JPG img_2823.JPG img_2825.JPG

 
Takard le és pihentesd 30 percet. Ezt követően nyújtsd ki fél centi vékonyra és hajtogasd megint fel a tésztát, ahogy az előbb, csak most már nem kell vajjal megkenni. Ezt ismételd meg még kétszer, 30-30 perc szünettel. 

img_2827.JPG img_2828.JPG
img_2829.JPG img_2830.JPG img_2831.JPG

 

Az utolsó hajtogatás és 30 perc pihentetés után már nincs más hátra, mint a pogácsa kiszaggatására és megsütésére. Nyújtsd ki a tésztát ujjnyi vastagra, rácsozd be sűrűn a tetejét egy késsel, és pogácsaszaggatóval szaggasd ki. Tedd egy tepsire és kend meg felvert tojással a tetejüket. Mehetnek a 180 fokra előmelegített sütőbe. 15-20 perc alatt készre sülnek.

img_2833.JPG

 

img_2834.JPG

TIPP: csak biztos forrásból szerezd be a medvehagymát, mert levelei nagyon hasonlítanak a gyöngyvirágra, mely azonban mérgező.

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

foodyny-logo-v1.jpg

A FOODYNY Magyarország legújabb és legszínesebb online gasztro magazinja, ahol az én tartalmaimat is rendszeresen megtaláljátok.

Keress Instagramon

Címkék

befőzés (14) desszert (94) fűszer (20) gasztro túra (7) halak (19) húsok (82) ital (44) karácsony (19) kenyér (50) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (97) leves (33) négy szuper (23) nektek (43) pastamía (38) pénteki gyors (46) reggeli (33) saláta (23) tipp (32) ünnep (29) vega (84) vendégváró (21) Címkefelhő