Igazi olasz pizza a saját sütődből

Gondolom, az mindenkinek megvan gyerekkorából, amikor anyu nekiáll hétvégén pizzát sütni. Készít egy nyúlós, ragadós kelt tésztát, amit próbál elegyengetni egy tepsiben úgy, hogy kitöltse annak teljes méretét, de közben folyton a kezéhez ragad a tészta. Aztán megkeni egy tubusból kinyomott pizza krémmel, telepakolja párizsival és megszórja egy adag reszelt trappistával.

Régen én is megvesztem érte, mert nem volt mindennapos, hogy pizzát rendeljünk. Sőt! Szinte ünnepnapnak számított, ha pizza volt otthon az ebéd. Azóta eltelt több tíz év, ez alatt eljutottam Olaszországba, ahol rá kellett döbbennem – kis túlzással –, hogy a pizza nem szögletes, hanem kerek, nem 10 cm vastag, hanem 2 és nem párizsi meg trappista van rajta, hanem a legjobb fajta húsok, sajtok, a tenger gyümölcsi és friss fűszerek. Ma már itthon is elérhető mindez, hiszen számos jó olasz étterem/pizzéria van, de megosztom veletek az igazi olasz pizza receptjét, hogy otthon is elkészíthessétek. Nem csak ilyen szép lesz, hanem írtó finom is!

img_2386.JPG

Tészta
Kimérek 300 gramm lisztet és 5 gramm sót, majd jól összekeverem. 5 gramm élesztőt belemorzsolok 170 ml langyon vízbe, és addig keverem, míg fel nem oldódik teljesen. A vizet a liszthez adom, és egy lágy (de korántsem ragadós) tésztát gyúrok belőle. Ha úgy érzed, hogy túlságosan ragad, adj hozzá egy kis lisztet.
Azért, hogy jól összeálljon a tészta, akár 10-15 percig is gyúrni kell, de ez senkit se ijesszen meg! A legjobb módszer arra, hogy homogén tésztát kapj, ha saját magába visszahajtva gyúrod, azaz az egyik kezeddel megfogod a tészta egyik csücskét, a másikkal pedig amennyire csak tudod, kinyújtod, majd visszahajtod. Ezt a mozdulatot kell ismételni. Nézzétek meg, hogy a kedvenc olasz szakácsom, Gennaro, hogy csinálja: https://www.youtube.com/watch?v=1-SJGQ2HLp8 (1:20-nál kezdődik)

Ha kész a tésztád, formázz belőle gömböt, tedd egy lisztezett deszkára, takard le nedves konyharuhával és tedd meleg helyre legalább 30 percre (ha van időd, 1 órát is várhatsz). Ez idő alatt a tészta megkel közel a duplájára.
Én ebből a mennyiségből egy nagy pizzát szoktam csinálni, amit ketten vacsorára megeszünk, de csinálhatsz kettő vagy három kisebbet is, esetleg mini, egy falatos pizzákat, ha vendégeket vársz.

Paradicsom szósz
Amíg a tészta pihen, össze tudod dobni a házi pizza szószt. Ha nincs paradicsom szezon, passata-ból készítem, ha viszont van friss (és nem víz ízű) zöldség, azt használok. Átpasszírozom, ízesítem apróra vágott fokhagymával, sóval, borssal és oregánóval vagy bazsalikommal.

Feltét
Bármi lehet, csak kérlek, ne párizsit tegyél rá! :) Ez a pizza annál jobba érdemel! Prosciutto, olasz szalámi, chorizo, tonhal, mozarella, parmezán, bazsalikom, ruccola, bármi, csak engedd szabadon a fantáziád és az ízlelő bimbóidat! :)

Ha a tészta szép nagyra nőtt, jöhet a pizza összeállítása! Vedd kézbe a tésztát, kicsit lapítsd ki, majd középről indulva kezd kihúzni úgy, hogy közben forgatod, így kerek alakú pizza alapot kapsz.

Kend meg a szósszal, de vigyáz, ne tegyél rá túl sokat, mert különben sütés közben elázik a tészta. Legyen most a pizza sajtos-ruccolás: tépkedj rá bivaly mozzarellát (ez olasz boltokban itthon is beszerezhető), szórd meg parmezánnal és jó fajta füstölt sajttal, majd locsold meg olíva olajjal. Már csak be kell tolni a sütőbe 15-20 percre. Ha már majdnem kész, szórd rá a ruccolát és told vissza 2-3 percre.
A legeslegjobb akkor lenne, ha kemencében sülne, de 220 fokos sütőben sem lesz olyan rossz.

img_2392.JPG

Buon appetito!

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

foodyny-logo-v1.jpg

A FOODYNY Magyarország legújabb és legszínesebb online gasztro magazinja, ahol az én tartalmaimat is rendszeresen megtaláljátok.

Keress Instagramon

Címkék

befőzés (14) desszert (94) fűszer (20) gasztro túra (7) halak (19) húsok (82) ital (44) karácsony (19) kenyér (50) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (97) leves (33) négy szuper (23) nektek (43) pastamía (38) pénteki gyors (46) reggeli (33) saláta (23) tipp (32) ünnep (29) vega (84) vendégváró (21) Címkefelhő