Courrone, a karácsonyi koszorú

A karácsonyi koszorú nem tévesztendő össze az adventi koszorúval. Már csak azért sem, mert az alapvető különbség a kettő között, hogy az előbbi ehető. Elkészítéséhez többféle dolgot használunk, de gyertyák, szalagok és termések helyett olajos magvakkal és aszalt gyümölcsökkel rakjuk tele. :)

Kedvelem a hagyományokat és nálunk nem múlhat el a karácsony anyukám isteni bejglije, házi islere és sós-sajtos sütije nélkül. Ha csak a kósza gondolata is felmerül annak, hogy jó lenne kevesebb sütemény az ünnepekre, fellázad a család. Én azonban a megszokott ízek mellett szeretek minden évben valami újat és különlegeset is kipróbálni. Ezzel akár új hagyományt teremthetek.

Azt már megírtam, hogy szenteste a halászlé sem a megszokott volt, és sütemény fronton is került újdonság az ünnepi asztalra. A karácsonyi couronne egy francia kelt tésztás kalács, amit az ünnepekkor készítenek. Olyan mint a németeknél a stollen, az olaszoknál pedig a panettone. Az édesség egészen pontosan Provance-ból származik, és régen Vízkereszt ünnepére sütötték. A királyok tortájának tartották, innen származik a neve is: a couronne ugyanis koronát jelent. De amiatt is nevezhetnénk királyi kalácsnak, mert rengeteg finomság kerül bele. A hagyomány szerint a franciák egy szem babot is sütöttek bele, mert egy monda szerint az lett a király, akinek a babszemes szelet jutott. Az aszalt gyümölcsökkel dióval és mandulával megpakolt tésztát általában reggelire fogyasztják, ezért 24-én este nálunk is csak az asztal dísze volt, 25-én reggel kóstoltuk meg. Én így készítettem.

courrone.jpg

Hozzávalók a tésztához
250 g liszt
1 kiskanál só
7 g zacskós gyorsélesztő
50 g vaj
1 nagy tojás
100 ml langyos tej

Hozzávalók a töltelékhez
150 g aszalt gyümölcs (én most datoját, fekete cseresznyét és vörösáfonyát használtam, de válogass kedved és ízlésed szerint)
100 g mandula és pekándió (ez is variálhatod kedvedre) 
100 ml brandy
80 g barnacukor
70 g vaj
1 nagy tojás
1 rúd vanília kikapart belseje

Hozzávalók a tetejére
100 g baracklekvár
cukorpehely vagy nagyobb szemű barnacukor
szeletelt mandula

Elkészítés
Áztasd be a brandybe az aszalt gyümölcsöket. Annyi idő alatt pont megszívják magukat, míg elkészül a tészta,
Tedd egy keverőtálba a lisztet, add hozzá a sót és az élesztőt. A közepébe fúrj egy kis mélyedést, tedd bele a vajat és a tojást, majd öntsd hozzá a langyos tejet is. Kézzel jól gyúrd össze 10-12 perc alatt, míg egy közepesen lágy, homogén tésztát nem kapsz. Takard le és keleszd kb. 1 órán át, míg a tészta a duplájára nem kel.
Ezalatt el tudod készíteni a tölteléket. Egy tálba mérd ki a vajat és a cukrot, majd egy habverővel keverd habosra. Ha kész, add hozzá a tojást és a vanília rúd kikapart magját, majd keverd tovább. Ezután vágd össze a magokat csak úgy rusztikusan különböző méretű darabokra, szűrd le a szárított gyümölcsöket és mindent adj hozzá a vajas kevekérhez. Jó alaposan dolgozd össze.
Ha megnőtt a tészta, tedd egy deszkára és nyújtsd ki kb. 30x25 cm-es lapra. Kend meg a töltelékkel, és tekerd fel a hosszabb oldalánál. A kapott hengert középen vágd ketté, a két szárat pedig tekerd át egymáson, majd formálj belőle koszorút. Tedd át óvatosan egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, takard le és hagyd kelni további 45 percet.
Ezt követően tedd 190 fokra felmelegített sütőbe 30-40 percre. Azért fontos, hogy jó forró legyen a sütő, mert különben a töltelékben lévő rengeteg vaj, csak felolvad és eláztatja a tésztát. Sütés közben ellenőrizd egy tű segítségével, hogy megsült-e a tészta belseje. Ha úgy látod, hogy a teleje túl gyorsan aranybarna színt kapna, de belül még nyers, letakarva süsd tovább.
Ha aranybarnára sült a koszorú, elkészült a sütid. Már csak egy apró lépés maradt hátra. Melegítsd fel a baracklekvárt és amíg forró a sütemény, jól kend meg vele. Szórd meg cukorpehellyel és szeletelt mandulával. 

Nem csak az ünnepekkor teszi fejedelmivé a reggelit, próbáld ki akár egy sima hétvégén kalács vagy croissant helyett! 

Városi konyha

Gasztronómiai utazás a konyhában. Receptek, konyhai tippek, trükkök, hogy élmény legyen a főzés - akár minden nap.

Kövess Facebookon!

Oldalam a femina_cikk_logo.jpg

együttműködő partnere.

 

foodyny-logo-v1.jpg

A FOODYNY Magyarország legújabb és legszínesebb online gasztro magazinja, ahol az én tartalmaimat is rendszeresen megtaláljátok.

Keress Instagramon

Címkék

befőzés (14) desszert (94) fűszer (20) gasztro túra (7) halak (19) húsok (82) ital (44) karácsony (19) kenyér (50) ki vagyok (1) koktélcsütörtök (28) könnyű (97) leves (33) négy szuper (23) nektek (43) pastamía (38) pénteki gyors (46) reggeli (33) saláta (23) tipp (32) ünnep (29) vega (84) vendégváró (21) Címkefelhő