Apartmanban nyaralsz? Készülj okosan az étkezésekre!

2017. augusztus 01. 11:58 - Városi konyha

Szeretünk apartmanban nyaralni, mert nem vagyunk kötve senkihez, és semmihez. Nem kell reggel korán kelni, nehogy lemaradjunk a reggeliről, és a vacsora miatt sem kell haza sietni. Azonban, hogy ne a bevásárlással, főzéssel teljen a nyaralás, érdemes megtervezni előre, hogy mi kerül majd terítékre.

Sokszor hallom azt, hogy külföldön minden élelmiszer sokkal drágább, ezért a kocsit dugig pakolva indulnak útnak. Ez igaz is, meg nem is, hiszen van, amihez az itthoninál magasabb áron juthatunk hozzá, de van, amihez olcsóbban. Európában számos helyen jártunk már, és elmondhatom, hogy nem fizettük rá a gatyánkat az étkezésekre, pedig nem pakoltuk be még sosem a hűtő és a spájz tartalmát a kocsiba. Egy kis átgondolással és tervezéssel ugyan olyan költségekkel le lehet tudni a nyaralást, mintha itthon lennénk – hiszen itthon is eszünk.

apartman.jpg

Ha ételeket viszünk magunkkal, érdemes csak olyat, amit a nyaralás alatt biztos, hogy nem tudunk beszerezni. Felesleges több karton tejet, vizet és kilónyi zöldséget bepasszírozni a kocsiba, mert ezekhez könnyen hozzá lehet jutni, bárhová is megyünk. Ráadásul ezen a téren az országok kínálata más és más, így lehetőségünk nyílik arra is, hogy olyan ételeket kóstoljunk meg, amiket itthon nem tudunk. Olaszországban például számos, jobbnál jobb ízű paradicsomot találtunk, Horvátországban a fügétől roskadoznak a pultok. A krumpli, a paprika és az alma helyett érdemes inkább olyan dolgokat összecsomagolni, mint a só, a bors, a cukor, olaj, kávé, amiből nem akarunk egy kilót/litert megvenni, hiszen nem fogy el annyi egy hét alatt.

Néhány ételt meg is főzhetünk előre, mert így nem a konyhában kell tölteni az időt. Például a fasírtgolyók, a bolognai szósz mind olyan ételek, amik kibírják az utat és néhány napig elállnak a hűtőben. Vihetünk a házi készítésű kovászos uborkából, savanyúságokból, amit bármi mellé fogyaszthatunk, és bedobhatunk egy üveg lekvárt is, ha szeretjük az édeset reggelire. Mivel mi szeretjük megkóstolni a helyi specialitásokat, nem főzünk előre egy hadseregnek többheti élelmet. Két, három féle, jolly-joker kaját pakolunk be, így időt is nyerünk, de teret is adunk a helyi finomságoknak.

Bárhova is utazunk, érdemes felfedezni a helyi piacokat, ahol friss zöldséget, gyümölcsöt, pékárut, tejtermékeket, tengerparton pedig halakat szerezhetünk be. Ha pedig üzletben vásárolunk, keressünk nagyobb bevásárlóközpontokat, mert ott mindent jobb áron kínálnak, mint a sarki közértben – akárcsak itthon. A környező országokban Aldi, Lidl szinte mindenhol van, Olaszországban Spart érdemes keresni, Spanyolországban pedig Carrefourt. Minden áruházban megtalálhatók a helyi specialitások: húsok, felvágottak, sajtok, és italok. Mi mindig ezeket keressük és választjuk, mert máshol nem tudjuk őket megkóstolni. És nem utolsó sorban azért is érdemes feltérképezni a helyi finomságokat, mert egy különleges húskészítmény, szendvicskrém, olaj, vagy helyi sör/bor nagyszerű ajándék a barátoknak, családnak.

Általános tapasztalat, hogy például a kenyérfélék és a tej drágább külföldön, de az ásványvíz, mivel a legtöbb 5 literes kiszerelésben is kapható, olcsóbb. A helyi termékek, Olaszországban például az asztalt paradicsom jobb áron kapható, mint itthon, tengerparton, pedig a halak olcsóbbak, hiszen ott nem kell megfizetnünk a szállítási és tárolási költséget. Ha az ember a helyileg előállított termékeket keresi, hasonló áron tud bevásárolni külföldön is, mint itthon. Érdemes figyelni a kiszerelésre, és nem csak az ásványvíz esetében. Spanyolországban a cidert például 2 literes műanyag üvegben is árulják, mint a kólát. Az íze ugyan olyan, mint az üvegesé, az ára mégis jobb.

Ha magunk főzünk, próbáljuk úgy megtervezni a nyaralással töltött időt, hogy minél kevesebbet kelljen a konyhában tölteni. Ha déli, tengerparti országba utazik az ember, a meleg miatt amúgy is kevesebbet eszik, és könnyebb ételekre vágyik. Ne ilyenkor akarjunk marhapörköltet és gulyást főzni. Inkább süssünk halat, vagy csirkét és kínáljuk salátával. Mi szeretünk nyaralás alatt jó bőségesen reggelizni: egy tartalmas rántotta, ham&eggs, szendvicskrémek, felvágottak, zöldségek. Ez, népi napközbeni napi mellett kitart a nap végéig. Így egész nap lehet napozni, búvárkodni, kirándulni. Este pedig egy 20-25 perces gyors, ám mégis házi vacsora, ami szintén nem vesz el időt a pihenésből.

Amire még érdemes figyelni a szállás foglalásánál, az a konyha felszereltsége. Mivel belefuthatunk elhasznált edényekbe, életlen késbe, egy univerzális serpenyőt és egy kést nem árt bedobni a kocsiba.

Jó nyaralást és helyi ízek felfedezését mindenkinek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://varosikonyha.blog.hu/api/trackback/id/tr7412708212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.